Emlékek Frissítve !
Főoldal
Segítsünk mi is !
Osztályunk
Tanáraink
Órarend
2011 fontosabb eseményei
Videó : Bibliai történetek
Kikapcsolódás
zene
Fotók
Fórum
Galéria







 
 

Szász Imre: A csavargó csillag


A kis csillag először körülnézett, hogy nem látja-e senki. Egész kicsi csillag volt, még nem is kapott helyet az égen, igazán nem tartotta szemmel más, csak a csillagok legfőbb bírája, a nap.
De most a nap sem tartotta szemmel, hiába, ő sem tud mindenre figyelni. No meg világos nappal volt, s olyankor a csillagok alig-alig látszanak.
Nemrég még esett, s a kis csillag most sóváran nézte a szivárványt. Aztán meg egyszer körülnézett, hogy nem látja-e senki, és lecsúszott a szivárványon.
Még csak nem is a közepén, a sárga sávon csúszott, hanem a tetején, a piroson. Egyre gyorsabban csúszott, egyre gyorsabban, és sietnie is kellett, mert a szivárvány már vékonyodni kezdett, és félős volt, hogy egyszerre eloszlik.
Így érkezett le a földre. A szivárvány lába éppen egy mocsárba ért, oda csúszott bele a kis csillag. Úszni ugyan nem tudott - a csillagok általában nem tudnak úszni -, de szerencsére a víz nem volt mély.
Kikapaszkodott a partra, és szedegette le magáról a hínárt meg az iszapot.
Egyszerre észrevette, hogy a fűből nézi egy béka.
- Megfázom - mondta. - Én leszek a beteg csillag.
- Furcsa - felelte a béka. - Én sose fázom meg a vízben. De menj, kérdezd meg a kígyót. Róla azt tartják, hogy ért a gyógyításhoz, de én nem hiszem.
- Nem tudom, hol a kígyó. Kérlek, vezess oda hozzá.
- Majd bolond leszek! - mondta a béka bosszúsan. - Ne csúfolódj velem - és beleugrott a vízbe.
A kis csillag csodálkozva nézett utána.
"Mi baja lehet? - tűnődött. - Először egész kedves állatnak látszott."
Lassan elindult a fűben. A fű nedves volt, a kis csillag szaporán kapkodta ágait, és úgy érezte, mindjárt fájni fog a feje. De nem fájt.
A fűzbokorból egyszer csak előbukkant egy tapsifüles állat.
 
 

 
 
- Te vagy a kígyó? - kérdezte a csillag.
- Hát nem látod, hogy nem én vagyok a kígyó? - mondta méltatlankodva.
- Nem látom.
- Én nyúl vagyok.
- Mondd meg, hol találom a kígyót.
A nyúl dühös lett:
- Kérdezd meg a gólyától. A kígyókkal ő foglalkozik.
- És milyen a gólya?
- Hosszú lábú, és nagyon okos.
Azzal a nyúl el is tűnt, s a kis csillag továbbindult.
A nagy madarat a sás mellett már messziről meglátta. "Hu - gondolta -, hosszú lába van, de nem látszik nagyon okosnak!" Azért megszólította:
- Kedves gólya, hol találom a kígyót?
A gólya fél szemmel a fűbe sandított.
- Azt én is szeretném tudni. Te is kígyót eszel?
- Nem - tiltakozott a kis csillag rémülten. - Én fényt eszem. De beleestem a mocsárba, és attól félek, megbetegszem. A kígyó állítólag tud gyógyítani.
A gólya megnézte:
- Egészséges csillagnak látszol, és a kígyó nem tud gyógyítani. De menj a rokonaidhoz, a tengeri csillagokhoz. Azok majd vigyáznak rád. Mit keres egy ilyen kis csillag egyedül a földön?
Csőrével mutatta, hogy merre kell mennie.
A kis csillag elindult. Éjjel-nappal ment, erdőkön, hegyeken, mezőkön át, és sokszor sírdogált, mert félt egyedül. De nappal mindig elbújt a bokrok közé, hogy a nap meg ne lássa, és meg ne büntesse.
Egy bokorban talált rá a katonatiszt, aki lovon arra jött. Leszállt a lóról, és azt mondta:
- Micsoda csillag! Kitűzöm. Ilyen kitüntetése nincs a tábornoknak se. Én leszek most már a tábornok.
A csillag égette az ujját, de azért kitűzte. És egyszerre úgy érezte, mintha kardot döftek volna a szívébe, mert igazi csillagot csak a jók és bátrak viselhetnek, ez a tiszt pedig se jó, se bátor nem volt. Fájt, égette a csillag, de nem akarta levenni. Végül aztán mégsem állta tovább, letépte a melléről, és a porba hajította.
Ott találta meg a színésznő, mikor arra jött kocsiján.
- Csillag! Aranycsillag! Kitűzöm a hajamba, és én leszek a legszebb és legnagyobb színésznő!
Neki is perzselte az ujját, de azért tükörrel a kezében feltűzte. Abban a szempillantásban leégett az összes haja, mert a színésznő bátor volt ugyan, de nem volt jó. A kis csillag leesett a földre.
"Furcsa dolgok - gondolta. - Lehet, hogy mégsem vagyok beteg. Egyszerűen csak csillag vagyok."
Vándorolt tovább. éppen egy nagy város széléhez ért, mikor találkozott a tolvajjal. A tolvaj bátor volt, és jó is lett volna, ha nem lopott volna.
- De szép csillag! - mondta. - Jó volna nekem. De nem tudom, az enyém lehet-e, hiszen nem loptam, hanem találtam. Ámbár - és vállat vont - ha az ember talál valamit, és nem adja vissza a tulajdonosának, az annyi, mintha lopná.
Azzal felvette a csillagot. De a csillag tüzes volt, megégette a kezét, s a tolvaj ujjai úgy elmerevedtek, hogy többé nem tudott lopni. Kénytelen volt rendes munkát vállalni, és beállt egy fatelepre éjjeliőrnek.
A kis csillag pedig csak ment tovább. Most már egyre jobban félt, és egyre inkább szeretett volna hazamenni az égboltra. Fáradt is volt, s imitt-amott be is piszkolódott.
Éppen egy sötét erdőn át vándorolt éjjel, mikor valaki rászólt a magasból:
- Hát te mit keresel itt, kis csillag?
 
- A bagoly volt, az éjszaka vándora.
- Te ismersz engem? - kérdezte a kis csillag örvendezve.
- Persze hogy ismerlek. Eleget láttalak odafönn. Csak azt nem tudom, mit keresel itt. Mindenkinek megvan a maga helye. Nekem például eszembe sem jut, hogy felmenjek az égre csillagnak.
A bagoly szeretett bölcselkedni, de a kis csillagot ez nem érdekelte.
- Rokonaimat, a tengeri csillagokat keresem - mondta. - Nem tudod, hol találom meg őket?
- A tengerhez hamar odaérsz, de a tengeri csillagról nem tudok semmit.
A kis csillag másnap éjjel csakugyan odaért a tengerhez. A nagy víz telides-teli volt a fenti csillagok tükörképével.
- Ó - mondta boldogan a kis csillag -, ti vagytok az én rokonaim!
- Nem - felelték a tükörképek -, mi csak a testvéreid képe vagyunk a vízen. Mi vagyunk a csillagok árnyéka.
- És a tengeri csillagok? - kérdezte a kis csillag elszontyolodva.
- A tengeri csillagok - szólt közbe egy kotnyeles repülőhal - lenn élnek a vízben. Majd szólok nekik.
Alá is merült, és kisvártatva előbukkant a legöregebb tengeri csillag : puha testű, csillagforma, szúrós állat.
- A gólya azt mondta, te vagy a rokonom - fordult feléje a kis csillag. - Tudod, a gólya, az a tudós állat.
- A gólya - legyintett egyik ágával a tengeri csillag. - Nem tudós az, csak nagyképű. Annyit beszél és magyaráz, hogy mindenki tudósnak tartja. Minket sose látott, csak hallott rólunk, s azt hitte, hogy a tükörképek a tengeri csillagok. Ide figyelj, kis csillag, nem mindenki rokonod, aki hasonlít hozzád. Nem vagyunk rokonaid sem mi, sem a hópelyhek, se a csillagvirág. A te rokonaid odafönn vannak.
- És hogy jutok oda? - kérdezte a kis csillag pityeregve.
- Nagyon egyszerű - mondta a tengeri csillag. - Ahogy lejöttél.
- A szivárványon? Hol a szivárvány?
- Ott - mutatott egy sziklán túl a tengeri csillag. - A tengeren mindig van valahol szivárvány.
A szivárvány csakugyan ott emelkedett a magasba.
 
- Köszönöm - mondta a kis csillag, és elindult fel a szivárványon. De most már alul, a zöld csíkon ment, hogy vissza ne csússzon véletlenül.
 
 
 
 
 
 
 
 

Csukás István: Sün Balázs

Erdőszélen, erdőszéli
tölgy tövében volt egy ház.
Abban lakott hét süntestvér:

Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér
s a legkisebb:
Sün Balázs.

Hogyha jól bevacsoráztak
Szűk lett nékik az a ház,
S előfordult ilyenkor,
Hogy kívül rekedt Sün Balázs.

Furakodott, nyomakodott
Morgott, perelt dühöngve
Semmit se ért, mit tehetett,
Lefeküdt a küszöbre.

Telt az idő, múlt az idő
Éjre éj és napra nap
Egyre többször fordult elő,
hogy a házból a legkisebb kimaradt.

"Ebből elég! Torkig vagyok!"
kiáltott fel Sün Balázs
"Sokan vagyunk,
s kicsi nékünk ez a ház"

"Éppen ezért én elmegyek
Szerbusz néktek hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”

Miután így elbúcsúzott
Fogta magát, elindult
Lába nyomán
Porzott a vén gyalogút

Így baktatott, így poroszkált
Szomszéd tölgyig meg sem állt
Ottan aztán sürgött, forgott,
Árkot ásott, falat emelt,
Tetőt ácsolt, ajtót szegelt,
És mire a nap leszállt,
Épített egy kalyibát

"Így ni! – mondta – most már
végre kényelmesen alhatok!
Nem tolnak ki
a küszöbre a nagyok!"

Falevélből ágyat vetett
Kényelmeset,
belé feküdt s hortyogott
hogy csörögtek
s remegtek az ablakok

Éjféltájban vihar támadt
Hajlítgatta a vén fákat
Fújt a szél nagy zajjal ám
S arra ébredt, hogy zörögnek
A kalyiba ajtaján

"Ki az? – szólt ki fogvacogva -
Ki kopogtat éjnek idején?"
"Mi vagyunk az – szóltak kintről
Mi vagyunk a hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!"

"Elvitte a szél a házunk,
engedjél be,
ázunk-fázunk idekinn,
csurom víz a kabát rajtunk
és az ing"

"Jól van, jól van
- szólt Sün Balázs –
Jövök már"
S fordult a kulcs, nyílt a zár.

Betódultak mind a hatan
Tele lett a kalyiba
Kérdezte is Sün Tihamér:
“Mondd csak testvér,
nincs csak ez az egy szoba?"

Lefeküdtek, elaludtak
S arra ébredt Sün Balázs:
Újra kicsi lett a ház!
Mert az éjjel ide-oda lökődve
Kiszorult a küszöbre.

"Ejnye! – mondta fejvakarva –
Mit tehetnék? Megnövök!
S akkor talán nem lesz ágyam,
Nem lesz párnám a küszöb!"






www.1z2010.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!